Adatkezelési tájékoztató

1. Az adatkezelési tájékoztató célja

Jelen dokumentum célja, hogy a Digital Diamonds Kft., mint adatkezelő (a továbbiakban egységesen Adatkezelő) leírja az Adatkezelő szervezetében alkalmazott és működő, személyes adatnak minősülő adatokra vonatkozó adatvédelmi szabályokat, eljárásokat és védelmi intézkedéseket.

Az Adatkezelő egyúttal e dokumentumban tájékoztatja ügyfeleit, partnereit, illetőleg minden olyan természetes- és jogi személyt, akik az Adatkezelővel bármilyen – jogi szempontból értelmezhető – kapcsolatban állnak és a személyes kezelése során érintettségük keletkezik, az általa kezelt személyes adatok kezelésének szabályairól, az alkalmazott védelmi intézkedésekről eljárásokról és az adatkezelés módjáról.

Az Adatkezelő jelen Adatkezelési tájékoztatóban leírt szabályokat, rendelkezéseket és kötelezettségeket saját magára jogilag kötelező érvényűnek tekinti és működése során alkalmazza, valamint kijelenti, hogy jelen dokumentumban leírt és alkalmazott adatvédelmi szabályok és eljárások megfelelnek a hatályos adatvédelmi nemzeti és Európai Uniós jogszabályoknak. Adatkezelő kijelenti továbbá, hogy fontosnak tekinti az információs önrendelkezés jogát, különös tekintettel a személyes adatokra és saját hatókörében minden elérhető szervezeti, működési, szabályozási és technológia intézkedést megtesz e jogok betartása és betartatása érdekében.

Az Adatkezelési tájékoztatót Adatkezelő bármikor megváltoztathatja, a közzététel- és a Felhasználók tájékoztatásának kötelezettsége mellett.

 

2. Az Adatkezelő adatai

 

2.1. Az Adatkezelő cégadatai

Név: Digital Diamonds Kft.
Székhely: 1034 Budapest, Szőlő utca 37. 8/48.
Cégjegyzékszám: 01-09-904021
A bejegyző bíróság megnevezése: Fővárosi Bíróság
Adószám: 12550629-2-41
Központi telefonszám:
Központi e-mail:

 

2.2. Az Adatkezelő elérhetőségei

Adatvédelmi kérdésekben Adatkezelő az alábbi elérhetőségeken kereshető meg: adatkezeles@smiled.hu

Az Adatkezelő a hozzá beérkezett adatvédelmi megkereséseket (e-mail) 1 hónapig őrzi meg. Ennek leteltével ezek visszavonhatatlan módon törlésre kerülnek.

 

2.3. Az Adatkezelő Adatvédelmi tisztviselője

Név: Berendi József
Telefonszám:
Email cím: 

 

3. Adatkezelő adatkezelései és a kezelt személyes adatok

 

3.1. Hogyan gyűjtünk adatokat?

Személyes adatokat gyűjthetünk olyan módon, hogy a felhasználó direkten biztosítja a számunkra (például egy hozzászólással vagy egy üzenet küldésével). Továbbá bizonyos adatokat automatikusan kerülnek gyűjtésre az oldal használata során, például ú.n. “cookie”-kkal és hasonló technológiákkal. Ezek csak a felhasználó hozzájárulásának megadása után lépnek működésbe. Bizonyos adatokat külső partnerektől fogadunk, mint például analitikai szolgáltatóktól, mint a Google (EU-n kívüli partner), hirdetési hálózatoktól, mint a Facebook™ (EU-n kívüli partner).

A tevékenységünk során NEM gyűjtünk olyan érzékeny adatokat, mint etnicitás, vallási szemlélet, szexuális élet és orientáció, politikai vélemények és szakszervezeti tagság, vagy egészségügyi háttér, és genetikai vagy biometrikai információk.

 

3.2. Hozzászólás során megadandó személyes adatok

Egy hozzászólás írásakor a Felhasználónak kötelezően meg kell adnia nevét, e-mail címét és opcionálisan honlapja címét. Ezek a személyes adatok addig kezelhetőek az Adatkezelő által, amíg a Felhasználó kifejezetten írásban nem kéri azok adatkezelésének megszüntetését.

A jogalapunk ennek a feldolgozására a felhasználó igazolható érdeklődése a tevékenységünk felé, ami megnyilvánul a nekünk címzett üzenetekben.

 

3.3. Kommunikációs adatok

Ide tartozik bármilyen üzenet, amit a weboldalon keresztül, e-mailben, közösségi média üzenetben, vagy bármilyen kommunikációs formában juttatnak el hozzánk. Ezeket az adatokat azért dolgozzuk fel és tartjuk meg, hogy esetleges jogi igények esetén döntési alapot szolgáltassanak.

A jogalapunk ennek a feldolgozására a felhasználó igazolható érdeklődése a tevékenységünk felé, ami megnyilvánul a nekünk címzett üzenetekben.

 

3.4. Technikai adatok

Technikai adatok, azon adatok, amelyek az Adatkezelő rendszereinek működése során többnyire automatikusan keletkeznek és kerülnek rögzítésre. Egyes technikai adatokat a rendszer, a Felhasználó külön nyilatkozata, vagy cselekménye nélkül is tárol és bizonyos esetekben automatikusan naplóz. A technikai adatok a Felhasználó személyének azonosítására közvetlenül nem alkalmasak, azonban összekapcsolhatók felhasználói adatokkal, így az azonosítás elvileg lehetővé válik. Ilyen adatkapcsolatokat az Adatkezelő nem készít, kivéve egyes olyan esetekben, amikor erre Adatkezelőt törvény kötelezi. A technikai adatokhoz kizárólag az Adatkezelő és a 6. pontban megadott Adatfeldolgozói férhetnek hozzá. 

Az adatok feldolgozásának jogalapja a felhasználó egyértelmű érdeklődése a tevékenységünk felé, ami lehetővé teszi a számunkra, hogy a biztonsági elvárásoknak megfelelően feldolgozzuk ezeket az adatokat, és az üzlet növelésére felhasználjuk a hatásosabb működés érdekében.

 

3.5. Böngésző Süti – Cookie

 
3.5.1. A sütik feladata

A HTTP-süti (süti, cookie) kisméretű adatcsomag, amelyet az internetes böngészés során a látogatott weboldalt tartalmazó szerver hozza létre a kliens webböngészője segítségével, az első látogatás alkalmával, ha ez a böngészőben engedélyezve van. A sütik a felhasználó számítógépén, előre meghatározott, böngésző típusonként eltérő helyen tárolódnak. A további látogatások során a tárolt sütit a böngésző visszaküldi a webszervernek, különféle, a kliensről szóló információkkal együtt. A sütik segítségével a szervernek lehetősége van az adott felhasználó azonosítására, róla különféle információk gyűjtésére és ezekből elemzések készítésére. A sütik főbb funkciói:

  • információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről;
  • megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek pl. online tranzakciók igénybevételekor, így nem kell újra begépelni őket;
  • megkönnyítik, egyszerűsítik, kényelmesebbé, gördülékenyebbé teszik az adott weboldal használatát;
  • szükségtelenné teszik már megadott adatok újramegadását;
  • általában javítanak a felhasználói élményen.

 

Süti neveJogalapSüti céljaKezelt adatokSüti lejárata
__cfduidJogos érdekCloudflare, Ltd. (2nd Floor 25 Lavington Street London), által használt süti feladata a kliensek egyedi azonosítása amely biztonsági beállításokat alkalmaz felhasználónként, a süti nem tárol személyes adatot.alfanumerikus karakterekből képzett egyedi session id1 év
cookielawinfo-checkbox-necessaryJogos érdekNyomon követi, hogy a felhasználó milyen sütiket engedélyezett.alfanumerikus karakterek1 év
cookielawinfo-checkbox-non-necessaryJogos érdekNyomon követi, hogy a felhasználó milyen sütiket engedélyezett.alfanumerikus karakterek1 év
 
3.5.2. Munkamenet sütik – session cookie

Ezen sütik célja, hogy a látogatók maradéktalanul és zökkenőmentesen böngészhessék az Adatkezelő weboldalát, használhassák annak funkcióit, és az ott elérhető szolgáltatásokat. Az ilyen típusú sütik érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart, a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépről, illetve a böngészésre használt más eszközről.

Süti neveJogalapSüti céljaKezelt adatokSüti lejárata
PHPSESSIDJogos érdekDigital Diamonds Kft. által használt süti, feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.alfanumerikus karakterekből képzett egyedi session idA böngésző bezárásakor vagy a munkamenet végén.
 
3.5.3. Harmadik fél által elhelyezett analitikai sütik – analitics cookie

Az Adatkezelő weboldalán alkalmazza a Google Analytics mint harmadik fél sütijeit is. A Google Analytics statisztikai célú szolgáltatás használatával az Adatkezelő szervere információkat gyűjt azzal kapcsolatban, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt. Az adatot a honlap fejlesztésének és a felhasználói élmény javításának céljával használja fel. Ezen sütik szintén lejáratukig a látogató számítógépén vagy böngészésre használt más eszközén, annak böngészőjében maradnak, illetve amíg a látogató nem törli őket.

Süti neveJogalapSüti céljaKezelt adatokSüti lejárata
_ga Google LLC (1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, USA), által használt süti feladata az egyedi felhasználók azonosítása a böngészési munkamenetekben. A rendszer nem tudja azonosítani az egyedi felhasználókat a különböző böngészőkön vagy eszközökön. Webhelylátogatási és felhasználói viselkedés statisztikai süti.alfanumerikus karakterek2 nap
_gat Google LLC (1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, USA), által használt süti: a Google Analyticsalkalmazás Google tag manager szolgáltatással történő telepítés esetén jelenik meg. a Google Analytics szolgáltatés felé irányuló események korlátozására használt süti amely limitálja a tulzott adatgyűjtést nagyforgalmú oldalak esetén.alfanumerikus karakterek1 nap
_gid Google LLC (1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, USA), által használt süti feladata a felhasználók megkülönböztetése. Egyedi session azonosítót tárol amelyekhez a felhasználó fogyasztási szokásainak tulajdonságait kapcsolja Google. Webhelylátogatási és felhasználói viselkedés statisztikai süti.alfanumerikus karakterek2 nap
IDE Google LLC (1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, USA), által használt süti: a süti a Google doubleclick for publishers szolgáltatáshoz kapcsolódik. Funkciója a DoubleClick által a weboldalon történő tevékenységekre vonatkozó műveletek útán azaz a hirdetők hirdetésinek megtekintését vagy kattintását követően rakódik le azzal a céllal, hogy mérjék a hirdetés hatékonyságát és célzott hirdetéseket jelenítsenek meg a felhasználónak.alfanumerikus és speciális karakterek1 év

 

3.5.4. Sütik letiltásának-, sütikkel kapcsolatos szabályok beállításának lehetősége

A Felhasználónak lehetősége van bizonyos típusú sütikre vonatkozó szabályok beállítására, pl. a sütik használatának mellőzésére, a sütik letiltására stb., a használt böngésző megfelelő beállításaival. A sütik szelektív, vagy általános tiltásának beállítási lehetőségeiről szóló információk az adott böngésző „Segítség/Help” menüjében találhatóak meg. A legtöbb böngésző menüsorában található „Segítség” funkció tájékoztatást nyújt arra vonatkozóan, hogy a böngészőben hogyan lehet a sütiket:

  • általánosan letiltani;
  • a sütik elfogadásának módját beállítani (automatikus elfogadás, egyenként kérdezzen rá, stb.);
  • egyenként letiltani;
  • egyenként, vagy csoportosan törölni;
  • egyéb sütikkel kapcsolatos műveleteket elvégezni.

 

4. Az adatkezelés célja, módja és jogalapja

 

4.1. Általános adatkezelési irányelvek

Adatkezelő a 3. pontban felsorolt személyes adatok kezelését, minden esetben az adatkezelésben megadott céllal és az ott megadott jogalap alapján, a 4.2. pontban felsorolt jogszabályok szerint végzi.

A személyes adatok kezelése minden esetben a Felhasználó önkéntes hozzájárulásával történik, amely hozzájárulást a Felhasználó bármikor jogosult visszavonni.

Adatkezelő egyes személyes adatokat, jogszabályi kötelezettség folytán, bizonyos esetekben és bizonyos rendhagyó feltételek esetén, köteles az Adatkezelésekben leírtaktól eltérő módon kezelni, átadni, továbbítani, tárolni. Ilyen esetekben Adatkezelő gondoskodik a Felhasználók értesítéséről, amennyiben az adott jogszabály előírásai ezt lehetővé teszik, vagy nem tiltják kifejezetten.

 

4.2. Az Adatkezelések jogalapját adó jogszabályok

Adatkezelő a személyes adatok kezelését az alábbi jogszabályok alapján végzi:

  • GDPR Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) 2013. évi V. törvény – a Polgári Törvénykönyvről (Ptk.);
  • évi V. törvény – a Polgári Törvénykönyvről (Ptk.);

 

5. Az adatok tárolása és biztonsága

Az Adatkezelő a személyes adatokat a 6. pontban megadott Adatfeldolgozók integrált informatikai rendszerén tárolja. Adatkezelő gondoskodik a tárolt, feldolgozott és továbbított adatok információbiztonsági alapattribútumainak megfelelő szintjéről, úgymint a kezelt adatok:

  • sértetlenségéről (Integrity), az adat eredetisége, változatlansága biztosított;
  • bizalmasságáról (Confidentality), kizárólag az arra jogosultak, a jogosultságukat nem meghaladó mértékben férnek hozzá;
  • rendelkezésre állásáról (Availability), az adat a jogosultak számára hozzáférhető és elérhető, az elvárt rendelkezésre állási időtartamban. A szükséges informatikai infrastruktúra üzemkészen rendelkezésre áll.

 

6. Adattovábbítás, adatfeldolgozás, az adatokat megismerők köre

Az adatokat elsődlegesen az Adatkezelő, illetve belső munkatársai jogosultak megismerni, a jogosultsági szabályoknak, a jogosultsági rendszernek és az egyéb belső szabályozásoknak megfelelő mértékben. Az Adatkezelő egyes adatokkal kapcsolatos műveleteket, feladatokat Adatfeldolgozókkal végeztet el. Az Adatkezelő az adatokat a felsoroltakon túl nem teszi közzé és egyéb harmadik személyeknek nem adja át. A jelen Tájékoztatóban hivatkozott szolgáltatások esetében Adatfeldolgozók lehetnek: 

  1. WebHostIcon Tárhely- és Domain Szolgáltató Kft. (Székhely: 1081 Budapest, Légszesz u. 4. 1. em. 5.; cégjegyzékszáma: 01-09-949386; adószáma: 23023071-2-42)

 

7. Felhasználó jogai

A Felhasználó az Adatkezelő által kezelt személyes adataival kapcsolatosan – többek között – a következőkben leírt jogokkal élhet. A Digital Diamonds Kft. ezekben az esetekben kéri a személyazonosság bizonyítását, megelőzendő a visszaélésszerű használatot. 

 

7.1. A Felhasználó hozzáféréshez való joga (GDPR 15. cikk)

A Felhasználó jogosult arra, hogy az Adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a következő információkhoz hozzáférést kapjon:

  • az adatkezelés céljai;
  • a Felhasználó személyes adatok kategóriái;
  • azon címzettek vagy címzettek kategóriái, akikkel, illetve amelyekkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják, ideértve különösen a harmadik országbeli címzetteket, illetve a nemzetközi szervezeteket;
  • a személyes adatok tárolásának tervezett időtartama;
  • a Felhasználó joga a helyesbítéshez, törléshez vagy adatkezelés korlátozásához, valamint az adatkezelés elleni tiltakozáshoz;
  • panasz benyújtásának joga a felügyeleti hatósághoz;
  • ha az adatokat nem a Felhasználótól gyűjtötték, a forrásukra vonatkozó minden elérhető információ;
  • az automatizált döntéshozatal ténye, ideértve a profilalkotást is, valamint az alkalmazott logikára és arra vonatkozó érthető információk, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel bír, és az Felhasználóra nézve milyen várható következményekkel jár.

Az Adatkezelő az adatkezelés tárgyát képező személyes adatok másolatát 1 példányban a Felhasználó rendelkezésére bocsátja. A Felhasználó által kért további másolatokért az Adatkezelő az adminisztratív költségeken alapuló, észszerű mértékű díjat számíthat fel. Ha a Felhasználó elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, Adatkezelő az információkat széles körben használt elektronikus formátumban adja át, kivéve ha a Felhasználó másként kéri, a benyújtástól számított legfeljebb 30 napon belül.

 

7.2. Helyesbítés joga (GDPR 16. cikk)

A Felhasználó jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül helyesbítse a rá vonatkozó pontatlan személyes adatokat, valamint jogosult arra, hogy kérje a hiányos személyes adatok kiegészítését, figyelemmel véve az adatkezelés céljára.

 

7.3. Törléshez való jog (GDPR 17. cikk)

A Felhasználó jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat, az Adatkezelő pedig köteles arra, hogy a Felhasználóra vonatkozó személyes adatokat indokolatlan késedelem nélkül törölje, ha az alábbi indokok valamelyike fennáll:

  • személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték;
  • a Felhasználó visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja;
  • a Felhasználó tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre;
  • a személyes adatokat jogellenesen kezelték;
  • a személyes adatokat az Adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell;
  • a személyes adatok gyűjtésére információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor.

Az adatok törlése nem kezdeményezhető, ha az adatkezelés szükséges:

  • a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából;
  • a személyes adatok kezelését előíró, az Adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése, illetve közérdekből, vagy az Adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat végrehajtása céljából;
  • a népegészségügy területét érintő közérdek alapján;
  • közérdek alapján végzendő archiválási-, tudományos és történelmi kutatási-, vagy statisztikai célból;
  • jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez.

 

7.4. Az adatkezelés korlátozásához való jog (18. cikk)

A Felhasználó kérésére a Adatkezelő korlátozza az adatkezelést, ha az alábbi feltételek valamelyike teljesül:

  • a Felhasználó vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy az Adatkezelő ellenőrizze a személyes adatok pontosságát;
  • az adatkezelés jogellenes, és a Felhasználó ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását;
  • az Adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de a Felhasználó igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez;
  • a Felhasználó tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az Adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e a Felhasználó jogos indokaival szemben.

Ha az adatkezelés korlátozás alá esik, a személyes adatokat a tárolás kivételével csak a Felhasználó hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni.

 

7.5. Adathordozáshoz való jog (20. cikk)

A Felhasználó jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa az Adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, és ezeket az adatokat egy másik Adatkezelőnek továbbítsa.

 

7.6. Tiltakozás joga (21. cikk)

A Felhasználó jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak kezelése ellen, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is. Ebben az esetben az Adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha az Adatkezelő bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek a Felhasználó érdekeivel, jogaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.

 

7.7. Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, beleértve a profilalkotást (22.cikk)

A Felhasználó jogosult arra, hogy ne terjedjen ki rá az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen – ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés hatálya, amely rá nézve joghatással járna vagy őt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené.

 

7.8. Visszavonás joga

A Felhasználó jogosult arra, hogy személyes adataira vonatkozó hozzájárulását bármikor visszavonja.

 

7.9. Jogorvoslati lehetőségek

Jogai megsértése esetén a Felhasználó a 2.2. pontban megadott elérhetőségeken keresztül, vagy a 2.3  pontban megadott Adatvédelmi Tisztviselőnél kérhet tájékoztatást, jogorvoslatot, vagy tehet panaszt. A Ezek eredménytelensége esetén Felhasználó jogosult bírósághoz fordulni, illetve megkeresni a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot.

 

7.10. Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elérhetősége

Megnevezés: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH)
Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.
Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5.
Telefon: +36 (1) 391-1400
E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu
Honlap: http://www.naih.hu

 

8. Egyéb rendelkezések

Hatósági megkeresés, vagy egyéb jogszabályi kötelezettségen alapuló egyéb szervezet megkeresése esetén Adatkezelő adatkiadásra lehet köteles, vagy arra lehet kötelezhető. Ilyen esetekben Adatkezelő törekszik csak annyi és olyan jellegű személyes adat kiadására, amely az adatkiadási kötelezettség szempontjából feltétlenül szükséges.