Bird Strike Athénban

Így éltük meg a Wizz Air fedélzetén a megszakított felszállást

Nagy örömömre sokszor van lehetőségem repülőn utazni. Az öröm mellet pedig igazán szerencsésnek vallhatom magam, hogy eddigi utazásaim során nem gyakran kerültem kellemetlen, vagy veszélyes helyzetbe. Bár az utóbbi időben rövid idő alatt többször is előfordult, hogy nem aznap jutottam haza, amikorra az eredeti jegyem szólt. A legutóbbi ilyen eset tegnap (2018. szeptember 24-én) történt Athénban. Görögországi utazásunk után hazafelé indulva a repülőgépünk egy madárrajjal ütközött – angol nyelvterületen a bird strike kifejezést használják az ilyen típusú balesetekre. A baleset még a földön érte a gépet közel a felszállás pillanatához. Éppen a nekifutás fázisában voltunk, amikor hirtelen egy erős, hosszú ideig tartó fékezés következett. Néhány perc nyugtalan találgatás után megtudtuk a pilótától, hogy madarakkal ütköztünk. Majd az is kiderült, hogy a kerekek felől jövő füst nem füst, hanem gőz, ugyanis a tűzoltók éppen vízsugárral hűtik a fékezéskor túlmelegedett fékeket.

Miután a hűtés megtörtént, kiszállhattunk és visszavittek minket a terminálba, ahol türelmünket kérték a további tájékoztatásig. Közben, ahogy ilyenkor lenni szokott, mindenki érdeklődött ahonnan tudott, az angolul jól beszélők „információs csomópontokká” váltak. Egy türelmetlen utas pedig még el is kezdett hangosan veszekedni a reptéri dolgozókkal – valakinek mégiscsak hibásnak kell lennie. Kicsivel ezután, amikor valaki felvetette, hogy tulajdonképpen szerencsénk van, hogy ennyivel megúsztuk (sajnos szegény madarak ezt nem mondhatják el magukról), abbamaradt a hangos elégedetlenkedés és néhány üvöltő kisgyereket kivéve mindenki csendben várta a további fejleményeket.

BIrd strike Athénban

Hamarosan jött is az információ, hogy aznap már nem jutunk el Budapestre. A gép egyik hajtóműve meghibásodott, holnap tudnak értünk küldeni egy másik repülőt. Rögtön el is kezdtünk más hazajutási lehetőségek után nézni, de nem találtunk megfelelő megoldást. Néhányan bosszankodtak, hogy másnap dolgozniuk kellene, vagy éppen orvosnál van időpontjuk. Viszont a legrosszabbul mégiscsak azok jártak, akik átszállással repültek volna tovább Budapestről. Találgattuk, hogy vajon milyen támogatást várhatunk a Wizz Air-től – őszintén szólva korábbi Lufthansa-s negatív tapasztalatainkat alapul véve némi előítélettel álltunk a helyzet elé.

A Wizz azonban jelesre vizsgázott. Olyan gyors és hatékony szervezést tapasztaltunk, ami után egy panaszszavunk sem lehetett. Viszonylag rövid ideig tartó intézkedés után egy belváros közeli ötcsillagos hotelben kaptunk szállást és teljes ellátást a továbbutazásig.

A továbbutazás

Másnap reggel 9-re volt tervezve a soron kívüli járat indulása hazafelé, ami kicsit több mint 40 perces késéssel valósult meg. A beszállás előtti várakozás során ismét hallottuk és láttuk a tűzoltókat kivonulni, amire az előző nap „viszontagságaitól” összeverődött társaság hangosan felhördült és felnevetett egyszerre. Nem sokkal később már láttuk is a gépet visszatérni a kifutópályáról. Tanakodtunk, hogy vajon van-e erre valami hatásos megoldás, mivel úgy tűnik ez elég nagy probléma itt ilyenkor, amikor a hideg beköszöntével a madarak melegebb éghajlatra vándorolnak. Előző napi információink szerint a mi gépünk volt a harmadik, akinek meg kellett szakítania a felszállást.

BIrd strike Athénban

Általában ritkán hallunk ilyen esetekről, a legutóbbi nagyobb nyilvánosságot kapott hír talán a US Airways Airbus gépének bird strike-ja volt, amikor az ütközés után a pilóta egyéb lehetőségek híján a Hudson folyóra tette le a gépet. Bravúrjának köszönhetően minden utas megmenekült. Valójában elég sok „madárbaleset” történik, éves szinten több tízezer – beleértve mind a katonai mind a civil légiközlekedést. Konkrétabb adatok csak az Egyesült Államokból állnak rendelkezésre, ahol létezik egy bizottság, a Bird Strike Comitee, ami ezeket az eseteket vizsgálja, adatokat gyűjt, új technológiákat népszerűsít, valamint hangsúlyozza a fontosságát annak, hogy a repterek a madarakat és a vadvilágot jól ismerő szakembereket alkalmazzanak az esetek számának csökkentése érdekében.  A Comitee szerint csak Amerikában például 2007-ben több mint 10000 esetet említenek a statisztikák.

Címkék: , , ,

További bejegyzések: